Több száz ajándék a gyerekeknek

Több száz gyermek kapott karácsonyi ajándékot az önkormányzat tavalyi adventjén.

A négy hétvégén át tartó rendezvénysorozaton két hagyományos programnak  köszönhetően – „Fogadj örökbe egy kívánságot” kampány, Nagycsaládosok karácsonya – a gyerekek bőkezű csomagokat vehettek át. 

Újbudai családok összesen 166 gyermekének kívánságát fogadták örökbe tavaly karácsonykor a kerületben, ezen felül 78 gyerek a Superar Zeneművészeti Alapít¬vány mentoráltjaként kapott ajándékot. A kívánságokat december közepéig lehetett adoptálni, az ajándékokat aranyvasárnap, az önkormányzat 100 százalékos tulajdonában álló Média 11 Kft. által rendezett, négy hétvégén át tartó adventi vásáron osztották ki. Az adományozók között magánszemélyek és cégek is voltak. – A Tata Consultancy Services csaknem negyven, László Imre polgármester ötven kívánságot teljesített, az adományozók között volt Bakai-Nagy Zita és Hintsch György alpolgármester is – mondta el Juhászné Csuka Csilla, az Újbudai Humánszolgáltató Központ intézményvezetője.

Fogadj örökbe egy kívánságot: Lego, utalvány, éjjeli szekrény

Az előző évekhez hasonlóan ezúttal is népszerű kívánság volt a Lego, a kisautó és a Barbie baba, legutóbb a Gyerek dinoszaurusz és ősállat enciklopédia is felkerült a listára, de volt, aki éjjeli szekrényt kért. A családok anyagi helyzetének éves változására utal, hogy többen kértek szórakozási lehetőséget, például falmászást, Aquapark vagy Csodák palotája belépőt, a kamaszoknál pedig a könyv- vagy ruhautalvány volt a favorit. – Számos család ugyanis nem engedheti meg magának a divatosabb, igényesebb ruházatot és az élményprogramokat – tette hozzá Juhászné Csuka Csilla. Néhány esetben az érintettek betegség, az időjárás vagy egyéb ok miatt nem tudtak elmenni a rendezvényre, ahol egyebek között az Alma, Four Fathers és a Csipet csapat együttes szórakoztatta a közönséget. A 26 átmenetileg megmaradt ajándékot még karácsony előtt az Újbudai Humánszolgáltató Központban vehették át.

Nagycsaládosok karácsonya: minden eddiginél bőkezűbb

A minden esztendőben megrendezett Nagycsaládosok karácsonyán 343 újbudai család vette át az ajándékcsomagot az Etele Plazában december 16-án. Az önkormányzat gyermekenkénti 5 ezer forintos karácsonyi támogatása mellett a cégek és az önkormányzat újabb hozzájárulásának köszönhetően a családok 20 ezer forint értékű élelmiszer-egységcsomagot kaptak, amely egyebek között mézet, lekvárt, aszalt gyümölcsöket, csokoládét, teaválogatást, szaloncukrot is tartalmazott. Családonként egy-egy játék és könyv, 10 ezer forintos Allee vagy Etele Plaza vásárlási utalvány, valamint több mint 11 ezer forintos Lego-utalvány is járt. Mindezt a három vagy több gyermeket nevelő, legalább egy éve a kerületben élő nagycsaládok kapták, amelyek 2022-ben újbudai karácsonyi támogatásra pályáztak, vagy amelyeknek rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény jár. A felmért igények alapján állították össze a csomagok tartalmát, amely a megemelt önkormányzati és a tavalyinál is bőkezűbb szponzori támogatásnak köszönhetően jóval gazdagabb volt. A megajándékozott családok száma érdemben nem változott.

– Rendkívül megható volt látni mindkét rendezvényen a gyerekek csillogó szemét, ahogy kutatják, nézik az ajándékokat, volt, aki ott helyben ki is bontotta. Szeretném megragadni az alkalmat, és itt is megköszönni az újbudai lakosoknak, illetve cégeknek a támogatást, amellyel elősegítették, hogy a gyermekek karácsonyát még szebbé tudjuk varázsolni – mondta el lapunknak Bakai-Nagy Zita alpolgármester.

A Superar

A gyerekek zeneoktatási esélyegyenlőségéért tevékenykedő Superar Zeneművészeti Program olyan partneriskolákban működik, amelyekben magas a roma és a szociálisan hátrányos helyzetben lévő gyermekek aránya. A módszertan fontos eleme, hogy a program nem egyéni tehetségeket karol fel, hanem közösségekkel, egész osztályokkal dolgozik. A Fogadj örökbe egy kívánságot kampányban is teljes osztályok vettek részt. – A hét-nyolc éves gyerekek körében már a kívánságok kiötlése is örömet szerzett – mondta Morvay Judit, a Superar művészeti vezetője. A gyermekek az ajándékok átvétele előtt fellépőként is színpadra álltak.

A támogatók

Market Építő Zrt., Infogroup Management Kft., Kondorosi Corner–Siskin cégcsoport, Etele Plaza, 77 Elektronika Kft., Petrányi-Autó Kft., Allee Center, Wienerberger Téglaipari Zrt., Kockashop, Auchan Magyarország Kft.–Savoya Park, Ivanics Kft.

A ROVATBÓL

Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support